Megfázás

  • Nem található a keresésnek megfelelő eredmény.

Természetes segítség megfázás esetén

Ki ne ismerné a megfázást? Megfázásnak nevezzük a felső légutak fertőződését, amit többnyire nem  a hideg, hanem a vírusok okoznak. Mivel egy ilyen fertőzést több mint 200 különböző fajta vírus válthat ki, ez idáig még nem volt lehetséges, hogy hatékonyan felvegyük a küzdelmet a fertőzés kiváltó okával.

A felnőttek átlagban 2-3 alkalommal szenvednek megfázástól egy év során. A kisebb gyerekek esetében 8 fertőzéssel számolhatunk, mivel ők még gyakorta nem tartják be megfelelően a higiéniára vonatkozó szabályokat és szorosabb kapcsolatban vannak más gyerekekkel. Ezenkívül még az immunrendszerük sem fejlődött ki teljesen.

Az enyhe kaparó érzés a torokban gyakran már a megfázás előjele lehet, később pedig felléphetnek a tünetek, mint például a nátha, a köhögés, a rekedtség vagy a torokfájás. Majd sok esetben levertnek és fáradtnak érezzük magunkat és fejfájástól is szenvedünk. Megfázás esetén figyeljen arra, hogy kímélje és ne erőltesse túl magát fizikailag sem.

A megfázásos panaszok rendszerint pár nap után már javulnak és két hét elteltével már minden tünetnek el kell múlnia. Viszont nem kell beletörődnie a megfázás okozta kellemetlen tünetekbe, mert van segítség, egyenesen a természetből!

Kedvelt házi praktikák megfázás esetére:

  • Tyúkhúsleves
  • Meleg burgonyaborogatás
  • Mézes tej
  • Hársfavirágtea
  • Hagymaszirup
  • Gargalizálás zsályateával
  • Inhalálás kamillavirággal
  • Vádlira tekert priznic
  • Meleg és nedves borogatás nyakra
  • Orröblítés

Eukaliptusz – könnyebb légzés megfázás esetén

Az eukaliptuszfa Ausztráliában őshonos és a legtöbb ember számára a koalamedvék kedvenc ételeként ismert. Viszont nem csak az aranyos állatkák tartják nagy becsben az eukaliptuszleveleket, hanem az orvoslásban is nagyra becsülik az eukaliptuszolajat.

Az eukaliptuszfa egy egészen különleges aromát áraszt magából, ami a fák leveleiből fakad. Egy kímélő vízgőz-desztilláció segítségével nyerik ki a levelekből az eukaliptuszolajat, ami többféle illóolajból tevődik össze. Fő alkotóeleme az eukaliptol (Cineol), amit az olajnak legalább 70 %-ban tartalmaznia kell. Akár egy pihentető forró fürdőhöz hozzáadva vagy egy megfázás elleni kapszulás kiszerelésű készítmény hatóanyagént alkalmazva, az eukaliptuszolaj kifejti a megkönnyebbülést nyújtó kettős hatását a légutakban. Fellazítja a letapadt váladékot és érezhetően szabaddá teszi a légzést.

Eukaliptuszolajos kapszulák megfázásra, lágykapszulák. Hatóanyag: Eukaliptuszolaj. Felnőtteknek és fiatalkorúaknak 12 éves kortól. Alkalmazási terület: A légutakat sűrű váladékkal eltorlaszoló megfázásos megbetegedésék esetén fellépő panaszok enyhítésére. Figyelmeztetés: Szójaolajat és szorbitot tartalmaz. A kockázatokkal és a mellékhatásokkal kapcsolatban olvassa el a betegtájékoztatót és kérdezze meg a kezelőorvosát vagy gyógyszerészét. Kiállítva 2016. 11.

Lándzsás útifű – enyhíti a köhögési ingert

A lándzsás útifüvet, ezt a szinte észrevehetetlen virágzatú réti gyógynövényt, már minden bizonnyal sok ember látta, anélkül, hogy felismerte volna. A lándzsás útifüvet 2014-ben a tudósok megválasztották az év gyógynövényének.

A belőle előállított növényi eredetű hatóanyagok elsősorban a légúti megfázásos megbetegedések esetén fellépő irritációcsökkentő és antibakteriális tulajdonságaiknak köszönhetően kiemelkedőek. A lándzsás útifű levelei olyan anyagokat tartalmaznak, amik egy védőréteget képeznek a szájban és a torokban lévő nyálkahártya felületén. Tartósan hozzájárul a nyálkahártya ingerült szöveteinek a megnyugtatásához és ezáltal érezhetően enyhíti a köhögési ingert.

Lándzsás útifű köhögés elleni szirup V, szájon át történő alkalmazás. Felnőtteknek és gyerekeknek 1 éves kortól. Hatóanyag: 8,04 g lándzsás útifűből származó sűrű kivonat (1,5 – 1,7:1), 20 % etanol extrahálószer (m/m) / 100 ml. Alkalmazási terület: A Lándzsás útifű köhögés elleni szirup V egy növényi alapú gyógyszerkészítmény a légutak megfázásos megbetegedésének esetére, alkalmazása pedig a felső légutak megfázásos megbetegedéséi által okozott panaszok enyhítésére ajánlott. Figyelmeztetés: szacharózt, glükózt és borsmentaolajat tartalmaz. A kockázatokkal és a mellékhatásokkal kapcsolatban olvassa el a betegtájékoztatót és kérdezze meg a kezelőorvosát vagy gyógyszerészét. Kiállítva 2021. 08.

Orrspray pantenollal

Az orrunkon keresztül naponta több mint 10000 liter levegő áramlik keresztül, nem is csoda, hogy az orrsprayket gyakran használjuk megfázás esetén. Az eldugult vagy kiszáradt orr kellemetlen érzést okoz, továbbá rossz hatással van a közérzetünkre. Ezenkívül a száraz orr nem is tud hatékony védelemmel szolgálni a légúti fertőzésekkel szemben.

Nem csak a megfázások, hanem a fűtött és klimatizált helységek, továbbá a porral és pollennel telített levegő  is sokszor ahhoz vezethetnek, hogy az orr nyálkahártyája kiszárad. Ebben az esetben nagy segítséget nyújthat az orr nyálkahártyájának megnedvesítése és tisztítása, például tengervíz segítségével. Megkönnyebbülést jelenthet az érzékeny orrnyálkahártya számára az orrsprayben található alkotóelemek adta gondoskodás, amilyet például a pantenol is nyújt. 

A nedvességmegkötő és bőrápoló pantenol (a dexapantenol rövidítése) gyakran kerül bele kenőcsökbe és orrspraykbe. A dexapantenol a bőrrétegen keresztül felszívódva  B-vitaminná, pontosabban pantoténsavvá változik, ami pedig a regenerálódást elősegítő tulajdonságairól ismert. A pantenolos orrsprayk tisztítják, megnedvesítik és ápolják az orr nyálkahártyáját.